A személyiségfejlesztés komplex dolog
Miután fényképes elemzéssel kiderítetted, hogy ki is vagy, rendelkezel a harmonikus én-ed arcképével, s ha részt vettél a tudatalattidban tárolt negatív érzelmeket felszabadító pszichokorrekción is, akkor már eljutottál oda, hogy bevesd a modern kor által elhozott PC alapú személyiségfejlesztési eszközöket is.
Az általunk kínált technológiák önállóan is megállják helyüket, de hatékonyságuk sokszorosát úgy használhatod ki, ha egymásra építve alkalmazod őket.
Ismerkedj meg velük és építsd be őket az életedbe!
Egyik ilyen forradalmi újdonság az „Elmemester” szoftver…
…amelyet könnyen és olcsón, egyszeri letöltéssel örökös használatra beszerezhetsz nálunk, majd egyszerűen letelepítheted a saját, általad legtöbbet használt PC-dre.
Nagyon látványos eredményekkel használhatod pozitív beállítottságod létrehozására az életed minden területén.
A programba képeket és szövegeket, azaz állításokat tölthetsz fel.
Elsőként a “harmonikus én” képed feltöltése ajánlott. Ezen kívül írd fel a céljaidat, hogy össze tudjuk gyűjteni megvalósítandó álmaid képes megjelenítéseit. Ezzel segíted a naponta végzett agyprogramozásod által létrejövő vizualizációd eredményességét, valamint a tudatalattid teremtő erőinek felszabadítását és az új belső minőségeid megerősítését.
A programodba aktuális élethelyzetedre, lelki állapotodra szabott, tematikákra bontott állításokat, affirmációkat töltünk be, amelyeket sorsod változása közben szintén szabadon, önállóan megváltoztathatsz.
Az általad tematikákba rendezett állítások…
… a PC használata alatt, az általad beállított időközönként adott időtartamra felvillannak a monitorodon, közölve azt a szöveges információt, amivel a pozitív állítások a tudatodban kedvező hatásukat elérik. Az állításokat a témához megválogatott képekkel teheted szemléletesebbé, ezért képeket tőlünk is kaphatsz az affirmációk gyűjteményének részeként.
Az “Affirmációk / állítások gyűjteményé”-t – a fényképed alapján kiderített tudatalatti érzelmeidnek gondos feltérképezése után – személyes igényeidnek megfelelően, veled egyeztetve, pontosan a problémáidra szabva készítjük el.
És még egy!
Egészen elképesztő és fantasztikusan hatékony módszer a tudatszint emelésére – ebből kifolyólag az öngyógyítás beindítására – a “Napnézés”, aminek módszertanát részletesen közöljük. Kazahsztánból ered, Magyarországon ma még kizárólag nálunk tudod megtanulni, gyere, soha nem fogod megbánni, ez a tudás életre szóló ajándék.
Várlak szeretettel!
Személyesen:
Pesten, 1136 Budapest, Herzen utca 5.
Budán, 1028 Budapest, Máriaremetei út 52.
Pest megyében, a fantasztikus Szentendrei-szigeten,
2015 Szigetmonostor, Róka utca 9.
Mobil: +36 20 3203522
Üzenetküldéshez használd ezt az űrlapot!