fbpx
websikehealthcheck

Rólam (régi)

 

2021 novemberében lettem 60 éves. Az utóbbi 2-3 évben éreztem úgy…

… hogy az eddigi életutam tapasztalatain alapuló gondolatokat, tanulságokat és életjavító praktikákat meg kell osztanom azokkal, akik egészséges, sikeres és harmonikus életre vágynak, sőt, ezért hajlandóak tanulni és tenni is.

 

 

Bolla Hajnal - legyboldog.hu

Bolla Hajnal
legyboldog.hu szerzője

 

 

Ismerkedjünk meg!

A nevem Bolla Hajnal, eredeti foglalkozásom orosz-angol szakos nyelvtanár.
A Kijevben töltött egyetemi évek után Budapesten végeztem az ELTE tolmácsképző szakát, valamint felvettem a bolgár nyelvet is, így 25 éves szakmai karrierem hivatalos tolmácsolással telt, azaz kapcsolatot teremtettem ember és ember között a nyelvek segítségével.

Ez a tény rengeteg utazást, új emberek, közösségek és kultúrák megismerését hozta magával.

A tolmácsolás kommunikációs folyamatában rengeteg egyéb olyan tudásra tettem szert, ami az egyén jóllétét, személyiségét, azaz sorsának javítását szolgálja.

 

A különböző népekkel való találkozások révén sajátítottam el…

  • a boldog és sikeres élet kulcsát, a Nap nézést (kazah),
  • a gyógyító tudatos légzést (ukrán),
  • az éltető víz programozásának módját (orosz),
  • az optimális súlyt és egészséget fenntartó táplálkozást (svéd, amerikai, német),
  • a naponta elmaradhatatlan 5 tibeti jógagyakorlatot (indiai),
  • a gyors és pihentető alvás elérésének módszerét (orosz),
  • a lélektérkép értelmezését és a szellemírást (bolgár),
  • a tudatalatti érzelmek megszüntetésére használt érzelmi kód-ot (amerikai),
  • a tudatosságra ható reiki-t (japán),
  • a fantasztikus, fénykép alapján történő személyiségelemzést és -fejlesztést (grúz)

S miután minden felsorolt tudást magamon ki is próbáltam, bátran állítom, hogy a természeti elemeken alapuló módszerek ilyen összeállításban alkalmazva kiválóan működnek együtt.

Boldog életre vágysz? Teremtsd meg magadnak! - Bolla Hajnal - Légy boldog!

 

 

Ebből a körülményből született az a gondolat…

…, hogy a fenti, különböző más népek tapasztalatán alapuló ismereteket – egy 10 elemből álló rendszerbe szedjem – s mivel képletesen minden ujjunkra jut egy elem, ezért úgy is mondhatjuk, hogy a megoldás a kezünkben van!

Létre jött egy komplex rendszert alkotó életvezetési program, amely a lét minden szükséges elemét tartalmazza, ugyanakkor a jelenlegi gyors tempójú életforma mellett egyszerű, könnyen betartható és bárki számára elérhető – nemtől, bőrszíntől, társadalmi pozíciótól, anyagi helyzettől függetlenül, csak tudás, szándék és hit kell hozzá.

Viszont mint ismeretes, minden tudásnak csak annyi haszna van, amennyit kiveszünk belőle.

Tehát nem marad más, mint csinálni és csinálni, majd gyakorlat teszi a mestert!

 

 

A Légy boldog! Személyiségfejlesztő Program elemeit egyenként is hatásosan lehet alkalmazni, de úgy gondolom, hogy a személyiségfejlesztés terén a testre, szellemre és lélekre való komplex ráhatás hoz valós és tartós eredményeket az egyén életében.

A velem való kapcsolat módja lehet online és személyesen, az időpont foglaló tábla használatával.

Ennek a programnak a beindításával valóra válhat az az álmom is, hogy a következő 25 évben is tolmács maradjak – a Föld és az Ég között!

Tudj meg többet a “Légy boldog!” programról, az első lépésekről itt!

 

Írj nekem üzenetet!

Üzenj nekem az űrlapon keresztül és néhány napon belül megválaszolom!

Fontos: Az adataid maximális bizalommal kezelem, soha nem adom ki 3. félnek az előzetes hozzájárulásod nélkül.

Az adatvédelmi tájékoztatót az űrlap kitöltése előtt ITT tudod megtekinteni.

 

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


Lehetővé teszi számunkra, hogy pontosabban meghatározzuk a felhasználók igényeit.
  • _fbp

A Google Analytics szolgáltatását használjuk arra, hogy monitorozzuk weblapunk látogatottságát, feltérképezzük a felhasználói szokásokat és jobbá tegyük a felhasználói élményt.
  • _ga
  • _gid
  • _ga_
  • _gac_gb_
  • _gat

Összes tiltása
Összes engedélyezése