A www.legyboldog.hu az Interclass Bt. kizárólagos tulajdona, mely szerzői jogvédelem alatt áll.
A honlap szerkezete, külalakja, tartalma – más személy szerzőségének kifejezett feltüntetése hiányában – a Interclass Bt. szellemi alkotása, ami jogi védelem alatt áll. A honlap szöveges és képi tartalmának felhasználása és többszörözése csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulása alapján engedélyezett. A honlap szöveges tartalmának idézése megengedett, feltéve, hogy a további felhasználás nem üzleti célból történik, és a forrás feltüntetésre kerül.
Az Interclass Bt., mint adatkezelő vállalja, hogy az adatokkal való visszaélések megelőzése érdekében az Internetes regisztráció során kezelésébe került személyes adatokat az érintett személy beleegyezése nélkül harmadik fél számára semmilyen körülmények között nem adja ki, valamint nem teszi közzé.
Amennyiben a regisztrációs űrlapot a legyboldog.hu weboldalára és/vagy webshopjába történő jelentkezés céljából tölti ki valaki, és ezzel regisztrál, úgy egyúttal jóváhagyását adja, hogy megadott adatait az Interclass Bt.- kizárólag a legyboldog.hu működése, működtetése, valamint rendezvényekről történő tájékoztatás, illetve egyéb információk, a legyboldog.hu tevékenységét érintő anyagok eljuttatása céljából – használhatja.
A legyboldog.hu rendszerében megadott adatokat az Interclass Bt., illetve a weboldalt üzemeltető szervezet, mint informatikai háttér-szolgáltató kezeli (Websupport Magyarország Kft.). Az Interclass Bt., a legyboldog.hu adatvédelmi kötelezettségei a hozzá beérkezett, valamint a szerverein tárolt adatokra és azok kezelésére vonatkoznak.
A legyboldog.hu tulajdonosa, az Interclass Bt.és informatikai háttérszolgáltatója a Websupport Magyarország Kft. az Ön adatait bizalmasan kezeli, rendszereiket, valamint informatikai háttérstruktúrájukat úgy alakították ki, hogy az adatok védelmét az elvárható módon biztosítsák. Adatvédelmi eljárásaink teljes mértékben megfelelnek az adatvédelmi törvény előírásainak.
A honlapon elhelyezett linkkel hivatkozott, harmadik személy által fenntartott külső oldalak tartalmáért az Interclass Bt.-t semmiféle felelősség nem terheli.
Tisztelt Látogató, Ön a portál oldalait böngészve és szolgáltatásait igénybe véve egyidejűleg tudomásul veszi, hogy az Interclass Bt. internetes oldalait saját felelősségére használja. A portál látogatásakor – a rákapcsolódással, tallózással ill. letöltéssel kapcsolatban, közvetlenül ill. közvetetten, vagy véletlenszerűen – felmerülő hibáért, kárért, adatvesztésért, illetve a honlap tartalmi hibáiért vagy hiányosságaiért felelősség sem a társaságunkat, sem a honlap készítésében és üzemeltetésében résztvevő feleket nem terheli.
A portálon előforduló technikai pontatlanságokért, valamint hibákért társaságunk felelősséget nem vállal. Társaságunk fenntartja azt a jogot, hogy a mindenkor megjelenő tartalmat és az információkban leírt programokat és termékeket bármikor, értesítés nélkül megváltoztassa, kijavítsa és/vagy tökéletesítse, továbbá, hogy előzetes bejelentés nélkül a portál bármely vagy összes szolgáltatását megszüntesse.
Az Interclass Bt. továbbá nem vállal felelősséget és nem vonható felelősségre semmiféle kárért, amely az Ön számítógépét vagy egyéb tulajdonát a portálhoz történő kapcsolódás ill. hozzáférés során éri annak használata illetve böngészése következtében – ide értve bármely anyag, adat, szöveg, kép, videó vagy hanganyag letöltése során bekövetkező negatív eseményt.
Az Interclass Bt. fenntartja a jogot a jelen nyilatkozat előzetes bejelentés nélkül történő módosítására. A módosítást mindig a jelen weboldalon tesszük közzé feltüntetve az utolsó módosítás dátumát is.
2022.09.01