
A magyarok több, mint fele túlsúlyos az utóbbi évek karantén helyzete pedig csak tovább rontott ezen a helyzeten. Egy másik felmérés szerint minden 5. iskolás gyermek elhízott. Azt hiszem abban egyetértünk, hogy ez ellen tennünk kell valamit, elkezdeni azonban nem is olyan könnyű. Sokszor elhatároztad már, hogy belevágsz, de nem érzed magad elég kitartónak és azt sem igazán tudod, hogyan csináld? Akkor ezt a listát neked állítottam össze! Megmutatom azokat a lépéseket, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy valódi eredményeket érj el, sikeres legyen az életmódváltás és jobban érezd magad a bőrödben!
Miért beszélünk a táplálkozásról egy boldogságról szóló blogon?!
Jogosan merülhet fel benned a kérdés, persze csak ha nem régóta követsz és nem olvastad a korábbi posztjaimat. 🙂 Ezekben ugyanis többször írtam már arról, hogy a fizikai és a lelki fejlődés egyaránt fontos a boldogság megteremtéséhez. Egyik sem fontosabb a másiknál, kéz a kézben járnak, egymást támogatják. Viszont amikor arról kérdeznek, hogy mégis melyikkel érdemes kezdeni, én mindig a fizikai részt javaslom, ennek pedig alapja a megfelelő táplálkozás.
Szóval, hogyan is fogj bele az életmódváltásba?
Jöjjön most néhány tipp, ami segít, hogy jól csináld!
Finomított szénhidrátok helyett…
A fehérliszttel készült pékáruk, tészták és süteményeknek a legnehezebb ellenállni, amikor az ember próbál vigyázni az alakjára. Viszont ezekről sem kell lemondanod, ha a teljes kiőrlésű verziókat választod. Ezek ugyanis sokkal inkább beilleszthetők egy egészséges étrendbe is.
Csomagolt készételek helyett…
Néha olyan jó csak lekapni a polcról valamit, amit bedobunk a mikróba és már ehetjük is. De sajnos ezekkel a döntésekkel csak látszólag könnyítjük meg az életünket. A feldolgozott élelmiszerek ugyanis tele vannak színezékekkel, mesterséges adalékanyagokkal, tartósítószerekkel, amelyek leterhelik a szervezetünket és sok esetben akadályozhatnak minket az ideális testsúly elérésében. Ezek helyett igyekezz természetes alapanyagokat választani a helyi piacról vagy termelőktől és készítsd el az ételed saját magadnak!
Kevesebb édeset…
A cukorról mind tudjuk, hogy nem tesz jót nekünk. Helyette számos alternatív megoldást választhatunk az édesítésre, viszont ezekkel kapcsolatban is megoszlanak a szakértői vélemények. Mindenesetre azzal biztosan nem lősz mellé, ha csökkented a cukor / édesítők fogyasztását és ha lehet, az utóbbiból természetes alternatívát választasz, pl. sztevia.
Mozogj!
Tedd a mindennapjaid részévé a sportot, de előbb gondoskodj róla, hogy megfelelő legyen az energiaszinted, ha ugyanis állandóan fáradt vagy, valószínűleg a jelenlegi táplálkozásod nem lát el elég energiával, így viszont az edzés sem azt az eredményt hozza majd, ami szeretnél.
Igyál elég folyadékot!
A megfelelő mennyiségű (minimum 2-3 liter naponta) víz fogyasztást nem lehet elégszer hangsúlyozni. Ha veszíteni szeretnél a súlyodból és az egészséged is fontos, érdemes kerülnöd a cukros és mindenféle adalékanyaggal teli üdítőket és helyette megfelelő minőségű és tisztaságú vizet választani.
Legyen rendszer!
Legyenek meg a tervezett étkezések, tudd, hogy mikor reggelizel, ebédelsz, vacsorázol és ezek között lehetőleg ne nassolj.
Ismerd a szervezeted igényeit!
Hiába szerzed be a lehető legjobb minőségű alapanyagokat és tervezed meg a saját étrended, ha nem ismered a szervezeted pontos igényeit. Hiszen nem vagyunk egyformák, ezért ahhoz, hogy valódi eredményekkel büszkélkedhess, energikus legyél és jól érezd magad a bőrödben, személyre szabott rendszerre van szükséged, amely figyelembe veszi az egyéni szükségleteidet, szokásaidat, érzékenységeidet, életmódodat!
Ez az alapja mindennek…
A helyes táplálkozás egy igen fontos építőköve az egészségünknek, így a boldogságunknak is. Érdekel, mit tehetsz emellett, mik azok a további területek, amelyekkel érdemes foglalkoznod…?
Ezeket foglaltam össze egy ingyenesen letölthető e-bookban a saját gondolataimmal, tapasztalataimmal kiegészítve!
A 10 lépés a boldogsághoz e-bookról a gombra kattintva olvashatsz bővebben és le is tudod tölteni!
LETÖLTÖM
A cikkben szereplő információk forrása:
https://novekedes.hu/egeszseg/nott-a-tulsulyosak-aranya-magyarorszagon
https://www.boehringer-ingelheim.hu/press-release/egeszsegmerleg-marcius-4-e-az-elhizas-elleni-vilagnap
Miért nem fogadják el az e mail címemet?
Kedves Margit,
felvettem az e-mail címed az e-booknál, minden hiba nélkül sikerült. Máris megy az e-mail, benne az e-book elérhetőségével.